Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2010

Gabriel García Márquez*

Kép
"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel

Telepátia

Kép
"A telepátia az emberek közötti érintkezés eszköze. A különféle nyelvek és írott ábécék csak feleslegesen akadályoznák a gondolatok közvetlen cseréjét...Az Igazak népe szerint a hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk,szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban.A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó... Később, amikor segítettek kifejleszteni bennem a telepatikus érintkezés képességét, rájöttem, hogy addig ez nem fog sikerülni, amíg úgy érzem, hogy vannak még olyan érzéseim vagy gondolataim, amelyeket nem szívesen tárnék fel. Meg kellett békélnem mindennel. Így hát megtanultam megbocsátani önmagamnak, nem ítélkezni a múlt fölött, hanem okulni belőle. Megértették velem, mindezt azért fontos elfogadni ,azért kell őszintének lenni és önmagamat szeretni, hogy másokat is elfogadhassak és szerethessek."/ Marlo Morgan, Vidd hírét az Igazaknak/

Ragyogjon a fényed!

Kép
Legbelül nem attól félünk, hogy alkalmatlanok vagyunk, hanem, hogy mérhetetlen hatalommal bírunk.Nem azzal szolgáljuk a világot, ha kicsinek képzeljük magunkat: arra születtünk, hogy lehetőségeinket megvalósítsuk. Amint hagyjuk, hogy saját fényünk szabadon ragyogjon, tudat alatt engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék. (Nelson Mandela idézi e sorokat elnöki beiktatási beszédében)

Napi bölcsesség

Kép
"Ne küzdj! Szeresd a csendet!  Ne akard kierőszakolni azokat a dolgokat, amelyeknek még nem jött el az ideje.  Légy éber kívánságaidat illetően, s ami tényleg fontos, az valóra válik idővel.  Ha az ember magát már kézben tudja tartani,  akkor környezete jelenségei alkalmazkodni fognak hozzá.  Úgy kell élned, hogy segíts másokon, mert végeredményben magadon segítesz.  Ily módon megnyílik a korlátlan fejlődés útja"

A fényadás imája

Kép
Köszönöm, hogy vagy, hogy találkoztunk, Elfogadlak, akárki vagy akármilyen vagy, Nem várok tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem Megváltozni akarok általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem Felszíni önmagam, És a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a benned És bennem lakozó Mindenséget, Azt, hogy a Mindenség szívében egyek vagyunk.

Nyitott kézzel szeretni

Kép
"Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Ez a könyörületes személy valamit nem tudott, azt, hogy csak a megszületés küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. A pillangó megrövidített életét a földön töltötte, sosem ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán. Én úgy mondom: nyitott kézzel szeretni.  Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Ha megpróbálnék megváltoztatni valakit, akit szeretek-, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie-, akkor megfosztom a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért. Valahányszor ráerőltetem az akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlő

Ébredjünk együtt

Kép
Ez a blog hirtelen elhatározásból jött létre, talán azért, hogy írjak...pár éve azt mondta nekem egy Tarot Mester: - " Neked írnod kell! A neved is ezt üzeni, nem látod? " DÓRI - ÍROD ...mosolyogtam, és elgondolkoztam...nem először hallottam erről... jó, de miről és kinek? "Majd érezni fogod a hívó szót", mondták...így hát nem törődtem túl sokat vele. De most, az újév harmadik napján éreztem valamit...és megszületett ez a blog. Nem lesz tudományos, nem lesz szakmai, olyan Dóris lesz. Mindenről, mindenkinek... Megosztom veletek az érzéseket, tapasztalásokat, azt, amit biztos sokan éreznek velem együtt a lélek ébredésének idején! Lesz, akinek nem jelent majd semmit, -bár ők talán sose fogják látni ezt a blogot-, lesz, akinek igazolásul szolgál majd, és lesz, akinek felismerések jönnek és rácsodálkozások... ébredjünk együtt a közelgő szép időkre... ez az ébredés nem másra lesz, mint a szeretetre! Így hát hívlak az útra, ébredjünk együtt! Köszönöm a lehető