2012/08/13

Kalandtúra a fényfolyón

"Ahogyan azzal a Csillagleső – 2012 olvasók találkozhattak a június 23-i írásban, a napokban komoly messianisztikus, azaz korszakokat meghatározó égi konstellációk alakultak ki. Illetve nem ezekkel a szavakkal fogalmaztam a könyvben, hiszen a Csillagleső olvasásához SEMMILYEN asztrológiai ismerethez nincs szükség – ám ahogyan azt megszokhattad, Kedves Olvasó Barátom, az asztrológia szimbólumait használom az égi üzenetek átadásához.

Június 24-én vasárnap lesz aktív a lassan két éve folyamatosan hol eltűnő, hol felbukkanó Uránusz – Plútó kvadrát kapcsolat, ami még jövőre is jelen lesz. Ez a két égitest nagyon radikális és végletes átalakítást jelöl, hiszen a Plútóhoz tartozik a halál szimbóluma, míg az Uránuszhoz az előre nem látható változások, amikor létező rendszerek bomlanak szét, hogy valamilyen újjá álljanak össze.

Ez a kapcsolat tömören azt fejezi ki, hogy minden rendszer elomlik, aminek lejárt az ideje, aminek változnia kell, mert különben a rendszer önmagába dőlve pusztulást hozna. Ez egy áldás, hiszen az éppen összedőlő világrend egyben önmagán kívül is mutat: az Uránuszban benne van annak a lehetősége is, hogy a határok szétfeszítése által új rendbe nyissunk be.
A kvadrát mutatja, hogy az Új Középpontunk megtaláláshoz erőfeszítéseket kell tenni, magunknak megtenni a célhoz vezető utat. 
 A Plútó romboló, átalakító ereje általi újjászületés a halál kapuján keresztül vezet, ahol a halál a régi minőség elmúlását jelenti, hogy megszülethessen egy magasabb-rendű létezés.


A képlet egyszerű így leírva, a hétköznapi életbe átültetve mégis nehézségeket hoz. Hiszen, amikor a megszokott értékeink, a megszokott energiáink elkezdenek nem működni, akkor az pánikhoz vezet. Ez olyan, mintha most minden házban leállna az elektromos áram szolgáltatás – csak képzeld el, hogy hosszú napokig, hetekig áram nélkül maradsz: teljesen ki kell fejlesztened egy új életmódot, hogyan lehet hűtő, számítógép, mosógép, világítás nélkül meglenni. Sok frusztrációval járna.

Tulajdonképpen ez történik most velünk, az Emberiséggel is, azaz lekapcsoltuk azt az energiaszolgáltatót, ami eddig az energiát adta. Illetve szivárog még, csak nagyon nehéz ehhez az energiához hozzájutni.

Tehát, hogyha az életedben bizonyos dolgok nem működnek, akkor azok már nem is fognak soha úgy működni, ahogy eddig megszokhattad. S ha valami nem stimmel az életedben, akkor nagy valószínűség szerint ezért van, mert te még mindig a hűtőgépedből szeretnéd kivenni a hűtött ennivalót, holott már régen nem hűt a hűtő, és minden megromlott bent.

Nos, ha így nézed, ez elég kilátástalannak tűnik, hiszen ez az áram sosem lesz már – na, és EZ bizony rendesen frusztrálóan tud hatni, és EZ működik a te tudatalattidban is. Vége van egy világnak, és ez bizony láthatatlanul, bizonyos elkényelmesedett részeidnek igencsak zavaró.

S ebből nincs is kiút, hiszen áram többet nem lesz, tehát a régi megoldások nem fognak működni – ha pl. az ételedet szeretnéd hűtve tartani. Látszólag nincs is megoldás – persze csak akkor, ha nem vagy képes befogadni az újat.

És itt jön be az említett Uránusz kvadrát kapcsolat, hiszen a kvadrát mutatja, hogy neked lépned kell, méghozzá a rendszerből kell kilépned. Alacsony szinten anarchia – magas szinten pedig egy új létformában való létezés. S ha képes vagy új megoldásokat találni, azaz TÚL A MEGSZOKOTTAKON, akkor az a rendszer már minden szinten ki fog téged szolgálni.

Ez így leírva egyszerűnek hangzik – és nem győzőm hangsúlyozni, hogy tényleg egyszerű!

Ám ha levetíted mindezt a hétköznapi életedre, a párkapcsolatodra, a számláid befizetésére, életkörülményeidre, vagy a világ gazdasági helyzetére, akkor lehet, hogy nem fogod megtalálni ezt az egyszerűséget. Mert akkor hűtőgépek, porszívók és más sok-sok árammal működő gépet nézel – hogy a példánál maradjunk. S ezek már nem működnek. Hiába mész el tüntetni a hűtőgépgyárhoz, teljesen felesleges lesz. Vagy, hogy válasszanak új igazgatót a hűtőgépgyárban, aki majd megoldja a problémákat. Ez is teljesen felesleges lesz.

Tehát keresd az új hozzáállást az életedben, minden szinten! Nézz mindenre másképp!

S azt fogod észrevenni, hogy nem hogy nincs áram, hanem az áramnál egy milliószorta hatékonyabb megoldás van ott előtted, amiről nem fogod érteni, hogy miképpen lehet az, hogy eddig nem így oldottad meg a dolgaidat. És amikor elmész a barátaidhoz, szomszédokhoz, azok bután fognak nézni rád, hiszen olyat fogsz nekik mutatni, amit ők nem látnak, nem értenek.

S tudod mit fognak látni? Hogy neked mégis van hűtött ennivalód, és megy a porszívód, nekik meg nem. De Neked valahogyan mégis működik. És EKKOR már hinni fognak neked, mert látják, hogy működik.

S kérdés ez, hogy amikor TE látod a saját nem működő dolgaid mellett, hogy valakinek valami csoda folytán minden csodálatos és tökéletes rendben megy, akkor TE MOST mire gondolsz?



Mire gondolsz ekkor? Hogy mázlista? Hogy ő sokkal jobb nálad? Hogy szerencséje van? Vgay már eleve azt látod, hogy hülyeségeket beszél, hiszen neked ott van a nem működő porszívó, és különben is, neked be kell fizetned a számláidat, és itt van egy ember, aki mindenféle balgaságról beszél, amikor neked meg komoly és fontos és ősi dolgaid vannak, amiket végezned kell?

Merthogy, a létezés nagyon de nagyon egyszerű, sőt még annál is egyszerűbb. Nem rózsaszín szirupfolyón történő repkedés, hanem egy elképzelhetetlenül izgalmas vadvízi túra, ahol dobál a folyó, arcodba csap a víz, s te csak kerülgeted a sziklákat, evezel, teszed a dolgot, és ÉLVEZED, mert tudod, hogy nem történhet semmi bajod. És éppen ezért nem is történik.

Kezdj el változni, kezdj el másképp nézni a dolgokra, mert nincsenek problémáid az életben! Azok csak a vadvízi kalandtúra állomásai – de hát könyörgöm, azért ültél bele ebbe a csónakba, hogy megtapasztald ezt a kalandot!!! És most ott kuporogsz a sarokban, és arra vársz, hogy valaki végre már megmentsen és leállítsa ezt az egészet? Mert ahogy körbenézel a világban, ezt fogod nagyjából a legtöbb helyen látni.


12DNS tábor logó

Vársz 2012-re, hogy majd végre jön valami misztikus izé a maják miatt, és majd jól nem lesz semmi problémád… pedig nem, a kalandtúra folytatódik, csak nagyon nem mindegy, hogy te élvezed az arcodba csapó hullámokat, vagy a sarokban kuporogsz és a hajód hánykolódik a szél és a víz kénye-kedvére? Vagy fogod a lapátodat, és nekiállsz lapátolni? :)

Rajtad áll a választás

S pontosan a leghétköznapibb életedben tudod a legjobban lemérni, hogy Te éppen hol tartasz a változásban. Nem ott, hogy hány meditációs izére mész el, mennyi aurát látsz, milyen angyalokkal beszélgetsz, mennyire van sok spiri könyved és spiri gondolatod… Ezek mind elterelések. PONT a leghétköznapibb életed a legjobb mérce. Hogy állnak a sárga csekkjeid, a kapcsolataid, és hogyan érzed magad a világban, milyen számodra ez a világ? Itt tudod lemérni legjobban, hogy hol és mit nem akarsz változtatni. Hol akarsz még mindig árammal vizet forralni?

S ezt a vizsgálatot, a felismeréseket senki sem tudja helyetted elvégezni. Ezt bizony csak Te tudod felismerni magadban,a világban. De tudd, tényleg egyszerű a váltás, csak kezdj hozzá máshogy, lépj ki a megszokottból. Bízz és higgy! Ne félj semmitől – hiszen, ahogy írtam, ezt a vadvízi túrát te választottad magad számára…

* * *

(S a Csillaglesőben említek még egy vasárnap egzakttá váló Nap – Neptunusz trigont, egy Jupiter – Neptunusz kvadrátot, egy Szaturnusz direktbe fordulást is – de mindezek be vannak építve a fenti írásba, hiszen ha bízol és nem félsz, akkor ez a vadvízi túra tényleg egy élmény, egy kaland lesz számodra, és nem állandó problémamegoldás és a sziklák kerülgetésében fog kimerülni…" Forrás :

http://csillagmag.hu 
Jó evezést mindenkinek! )