LélekTérKép

"Gyertyák vagyunk... Gyertyák vagyunk,kiket a Teremtő gyújtott, Gyertyaként élünk a fényben,mit Ő nyújtott Dolgunk az életben,őrizni a lángot, Elűzni a sötét semmit,vigyázni e világot. Minden gyertya külön sorsot hordoz, Ez sercegve ég,amaz lobogva bolondoz,  Egyik gyertya vékony,és tömzsi lett a másik, De minden egyes gyertya csupán égve világít. Együtt szép és meleg csak a fényük, Délceg ragyogás,vagy szerény fény a létük Éltükben lobogva egyre-egyre csak égnek, Ők adják a meleg lelket a hideg égi éjnek. Ám eljő az idő,mikor testük görnyedve elfárad, Elfogynak,mint a viasz,létük végén járnak Apróka megfáradt lángjuk egy utolsót rebben, Örökre elpihen bennük a fény,halkan,csendben. De az örök fény nem pihen meg soha, Mert éled már az új gyertyák délceg sora. Mi kik elődeinktől kaptuk hajdan a lángot, Értünk is fénybe borítjuk,az egész világot."

Van egy könyv egy nagy teremben, az életkönyve ez, sok-sok kép van benne , és millió fejezet, mely leírja az emberek életét , és megmutatja mennyit érünk, benne van, a születésünk,és az hogy meddig élünk. Leírja szomorúságunkat,vágyainkat, örömünket, megmondja,hogy ki lesz gazdag,és ki lesz szegény közülünk. Vérböl vannak a betüi, nem egy színes költemény, hisz az is benne van,hogy az élet milyen kökemény, kegyetlen és visszataszitó történetek sora, rablók,gyilkosok és elmebetegek kora. Egyik este arra jártam, és én is fellapoztam, sok mindent megértettem, amit eddig nem is tudtam. Ráébredtem arra, hogy az élet nem csak játék és mese, mert szomorú volt a könyv,bánattal volt tele. Hátat forditottam hát el akartam indulni, de zajt hallotam, és muszáj voltam megfordulni. Kinyílt a könyv és egy sötét oldalt láttam, egyre világosabb lett, amint fölé álltam. Elolvastam lapjait,és megtöröltem arcomat, egy képet láttam magamról, és mellete a sorsomat. (ismeretlen szerző)