LélekTérKép

Azt mondja az öreg gyógyító asszony: Nem a hátad fáj, hanem a teher /amit hordoz/. Nem a szemed fáj, hanem az igazságtalanság /amit látnia kell/. Nem a fej fáj, hanem a gondolataid /amelyek benne zsonganak/. Nem a torok, hanem amit nem fejezel ki, vagy amit haraggal mondasz. Nem a gyomor fáj, hanem az, amit a lélek nem emészt meg. Nem a máj fáj, hanem a harag. Nem a szíved fáj, hanem a szeretet /hiánya/. És maga a szeretet a leghatalmasabb gyógy-Szer." (Ada Luz Marquez írása)

"...megint elborított a feladás érzése, de most nem engedtem teljesen elhatalmasodni. Egy részem, az a rész, amelyik emlékezett a perui eseményekre, nem adta fel. Átkerültem egy olyan zónába, amelyben puszta szemlélővé váltam, szenvtelen tanúvá, aki csak azért van ott, hogy megfigyelje a kibontakozó, sorsomat meghatározó drámát.    Mély lélegzetet vettem, megnéztem a környezetemet, vártam, és akkor, ugyanúgy, ahogy Peruban, valami változni kezdett. Minden erőfeszítés nélkül figyeltem, hogy a tudatom egyszer csak megnő, kitágul, magába ölel mindent, ami körülvesz, minden furcsán ismerőssé válik, amelyet régen elvesztettem.    Érzékeimet megrohanták a benyomások, amelyeket eddig észre sem vettem... Lenyűgöző szépséggel, fenségesen életre kelt körülöttem minden. A kövek és a fák tündöklő színekben ragyogtak, a rájuk eső fény sokszínű tükröződésekkel emelte ki a körvonalaikat, a repedéseket.  A párkányon jobbra tőlem magas fenyőfa állt, és szinte felrobbant  a piros és kék csill