a legmisztikusabb éjszaka... szentivánéj

Az év legrövidebb éjszakája egyben a legmisztikusabb is: ilyenkor a valóságon túli világ kapui tárva-nyitva vannak, tündérek, koboldok, szellemek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában és lángra lobbannak a szívek. Szentivánkor minden megtörténhet!

A nyári napforduló az egyik legrégebbi ünnepe az emberiségnek: ekkor áll a legmagasabb delelési pontján a Nap az égen, ekkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A régiek úgy gondolták, hogy a fény a téli napfordulón születik meg, és a nyári napfordulón ér uralkodásának csúcsára. A Nap nyári diadaltora termékenység- és bőségünnep volt, melynek hagyományai mai, keresztény neve ellenére - Keresztelő Szent Jánosról, szláv nevén Szent Ivánról nevezték el - jóval a pogány időkre nyúlnak vissza.



A keresztény egyház tanításaiba remekül illeszkedett a fény és sötétség harcának misztériuma, így keresztény tartalommal feltöltve beillesztette ünnepei sorába - júniust a népi kalendáriumok sokáig Szent Iván havaként tartották számon. (Szent Jánost egyébként meglehetősen küzdelmesen szőtték bele az ünnep történetébe: Szűz Mária Erzsébetnél való látogatása alkalmával az Üdvözítő közelsége miatt János is megszenteltetett anyja méhében, Erzsébetet pedig eltöltötte a Szentlélek. A magzat Mária köszöntésére felujjongott az anyja méhében, és örömében ugrálni kezdett - a kissé nyakatekert magyarázat szerint ezért is szokás Szent Iván éjjelén tüzet ugrani.) Keresztelő Szent János ünnepeként azonban jelentősége igen halovány, ellenben előestjén a pogány kori szokások gyakorlása a mai napig széles körben dívik az északi féltekén.

Termékenységünnepként a nyári napforduló rítusainak egyik központi témája a pártalálás volt: az éjszakai, bőséget hozó virrasztás alatt gyakran szövődtek szerelmek. (A pogány szlávok nem bízták a véletlenre a dolgot: ők rendre tóparton, örömtüzek mellett ünnepelték az eljövendő bőséget, s miután feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, majd hosszas körtáncot lejtettek, míg ki nem aludtak a tüzek. Ekkor levetkőztek és a vízbe ereszkedtek, ahol az éj és a hullámok leple alatt óriási szexpartit csaptak - Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjében elevenített fel egy ilyen jelenetet). Az északi népek mondái szerint a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a világok közti kapuk, és ilyenkor (hasonlóan a halloweenhez) szabadon járnak-kelnek a szellemek, manók, koboldok és tündérek az emberek között, és az arra elhivatottak könnyebben léphetnek velük kapcsolatba: Shakespeare Szentivánéji álom című darabja ennek a hiedelemnek már-már paródiaszerű feldolgozása.

Az ünnep elengedhetetlen "kelléke" a tűz, mint a Nap hatalmának szimbóluma - őseink tűzgyújtással támogatták az égi király uralmát. Örömtüzeket raktak, égő fáklyákkal körbejárva próbálták megóvni a termést és a jószágot a rossz szellemektől, vagy éppen - jelképezve a Nap égi útját - tüzes kereket gurítottak le a dombról egy folyóba vagy tóba. A tűzugrással a nap érlelte termés nagyságát szerették volna befolyásolni, ezért a legrátermettebb ifjak szívesen fitogtatták erejüket vele.



Mivel a közösség sorsa függött a jó terméstől, ilyenkor a települések apraja-nagyja együtt ünnepelt, s ez a jó szokás máig fennmaradt: Szentivánéj víg társasági esemény, amit vétek lenne egyedül tölteni!