Az isteni kapcsolat
"...megint elborított a feladás érzése, de most nem engedtem teljesen elhatalmasodni. Egy részem, az a rész, amelyik emlékezett a perui eseményekre, nem adta fel. Átkerültem egy olyan zónába, amelyben puszta szemlélővé váltam, szenvtelen tanúvá, aki csak azért van ott, hogy megfigyelje a kibontakozó, sorsomat meghatározó drámát.
Mély lélegzetet vettem, megnéztem a környezetemet, vártam, és akkor, ugyanúgy, ahogy Peruban, valami változni kezdett. Minden erőfeszítés nélkül figyeltem, hogy a tudatom egyszer csak megnő, kitágul, magába ölel mindent, ami körülvesz, minden furcsán ismerőssé válik, amelyet régen elvesztettem.
Érzékeimet megrohanták a benyomások, amelyeket eddig észre sem vettem... Lenyűgöző szépséggel, fenségesen életre kelt körülöttem minden. A kövek és a fák tündöklő színekben ragyogtak, a rájuk eső fény sokszínű tükröződésekkel emelte ki a körvonalaikat, a repedéseket.
A párkányon jobbra tőlem magas fenyőfa állt, és szinte felrobbant a piros és kék csillogás ezernyi árnyalatában.
Mintha a felfokozódott szépérzékem rántott volna magával, azt éreztem, hogy az érzelmi világom is kitágul, a körülvevő világ minden dolgához szoros kapcsolat, mély szeretet fűz. A szívem táján mintha felfakadt, kiáradt volna valami, és minden kétséget kizáróan, biztosan tudtam, hogy otthon vagyok, itt részesülök gondoskodásban és - szinte el sem tudtam hinni - tökéletes védelemben.
Egy darabig csak ittam magamba az érzelmeket, de aztán kezdett átváltozni a kép, amilyennek önmagamat láttam. Ebben az euforikus pillanatban önmagam megfigyelői része áttekintette életem minden eseményét, mint egyetlen, hosszú mozifilmet. Láttam az összes szinkronisztikus eseményt,
minden gondolatot és ötletet, amelyek a múltban épp a kellő pillanatban merültek fel bennem, hogy továbbgördítsék életemet - most feltárult az egész háttérben meghúzódó rejtett cél. Láttam, hogy minden, mostanáig az összes cselekedetem mind abból az igazságból eredt, amelynek kimondásáért a világra jöttem. De azt is láttam, hogy az én igazságom része egy nagy, rejtett igazságnak - a Teremtés Tervének.
Ez a felismerés mindjárt fel is emelt egy újabb, még tágabb érzelmi kitárulkozáshoz. Változatlanul bennem volt a szeretet, bennem volt az eufória, hogy otthon vagyok, hogy egy magasabb cél érdekében része vagyok a mindenségnek. De ezek mellett megjelent és egyre növekedett a mély hála érzése is a kapcsolatért és a segítségért. Olyan volt ez, mintha valami isteni erő mindvégig mögöttem állt volna anélkül, hogy tudtam volna erről - és most váratlanul előugrott volna egy függöny mögül, azt kiáltva: " Meglepetés!"
Csak ezt sokkal intenzívebben éreztem át, a szívem legmélyén. Szinte letaglózott a felismerés, hogy része vagyok valaminek, ami sokkal nagyobb és ősibb és örök.
És ekkor, ebben a legemelkedettebb pillanatban valami más is történt. Egy személyes kapcsolódási pontot éreztem meg, és ebből áradt ki ez a szeretet, az összetartozás érzése. Mi lehet ez? Amikor elemezni próbáltam, egyszerűen eltűnt mindenestül. Amikor azonban a szeretetre, a belső egyensúlyra, a hálára koncentráltam, újra megjelent. Mintha valami módon a hála zárta volna a kapcsolat áramkörét, és közelebb hozta volna a kapcsolódási pontot.
Nagyon sokáig ültem ott, és egyszerre éreztem mindent: a felfokozott érzékelést, a szeretetet, a belső egyensúlyt, azt a felismerést, hogy létezik egy Terv, amelynek megvalósításához minden útmutatást megkapunk, és végül azt a megfoghatatlan kapcsolódási pontot, amelyet nem sikerült megértenem.
Nem volt kedvem megmozdulni... " ( James Redfield A tizenkettedik felismerés )
