LélekTérKép

"...megint elborított a feladás érzése, de most nem engedtem teljesen elhatalmasodni. Egy részem, az a rész, amelyik emlékezett a perui eseményekre, nem adta fel. Átkerültem egy olyan zónába, amelyben puszta szemlélővé váltam, szenvtelen tanúvá, aki csak azért van ott, hogy megfigyelje a kibontakozó, sorsomat meghatározó drámát.    Mély lélegzetet vettem, megnéztem a környezetemet, vártam, és akkor, ugyanúgy, ahogy Peruban, valami változni kezdett. Minden erőfeszítés nélkül figyeltem, hogy a tudatom egyszer csak megnő, kitágul, magába ölel mindent, ami körülvesz, minden furcsán ismerőssé válik, amelyet régen elvesztettem.    Érzékeimet megrohanták a benyomások, amelyeket eddig észre sem vettem... Lenyűgöző szépséggel, fenségesen életre kelt körülöttem minden. A kövek és a fák tündöklő színekben ragyogtak, a rájuk eső fény sokszínű tükröződésekkel emelte ki a körvonalaikat, a repedéseket.  A párkányon jobbra tőlem magas fenyőfa állt, és szinte felrobbant...