LélekTérKép

"Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedék...

"A Mindenható megfoghatatlan.Ti a forma rabjai vagytok. Nem tudtok elképzelni semmit, ami láthatatlan, kézzelfoghatatlan.  E törzs számára az élet, a létezés egyenlő a mozgással, a haladással, a változással. Eleven és holt időben gondolkodnak. Az emberek akkor holtak, amikor mérgesek, csalódottak, sajnálják magukat vagy félnek valamitől. A lélegzés nem azonos az élettel. Csupán azt jelzi a többieknek, hogy készen áll-e már a test az eltemettetésre vagy sem. Mindazonáltal nem minden lélegző ember létezik elevenen. Nem haszontalan megtapasztalni érzelmeket, a rossz lelkiállapotot sem, de épeszű ember nem erre vágyik. Amikor a lélek emberi testbe költözik, játszani kezd : megismeri a boldogságot, a szomorúságot, a féltékenységet, a hálát, és a többi érzést. Ám az embernek az a dolga, hogy okuljon tapasztalataiból és eldöntse, mi a fájdalmas és mi a kellemetlen számára. A testi gyógyítás csak akkor ér valamit, ha az emberek örök, néha megsebzett, vérző, fájó ...