Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2013

A szenvedés és lelki fájdalom oka

Kép
Minden szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak.  Pl. a gyerekeimnek hálásnak kellene lennie azért, amit értük teszek. Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig ellenállásban vagyunk azzal kapcsolatban, ami van. Ha a gyerekeim nem hálásak, akkor pont erre van szükségem ahhoz, hogy észrevegyem, megvizsgáljam ezt a hitemet, és megnézzem milyen ezzel a gondolattal együtt élni, illetve milyen érzés nélküle – ha teljesen és tökéletesen elfogadom, ami éppen van. AMI VAN, AZ VAN. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes maradok. AMIM VAN, ARRA SZÜKSÉGEM VAN. AMIM NINCS, ARRA NINCS SZÜKSÉGEM. 

HÁROM DOLOG LÉTEZIK: VAN AZ ÉN DOLGOM, A MÁSIK DOLGA, ÉS ISTEN DOLGA. A másik embernek pont az a dolga, hogy megmutassa magamat magamnak. Semmi más nem tud történni, hiszen az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatla…

A nem tudás az egyetlen bűn...

Kép
"Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért. Ez a baj. Ahogy a keleti bölcsesség mondja: a nem tudás az egyetlen bűn - ami lehet súlyos is, bocsánatos is, mindegy.
Amíg nem érted, benne vagy, és addig ismételed, míg meg nem érted az okát. Abban a pillanatban, amikor felvillan benned a megértés fénye - lehull rólad az átok, megszűnik a nyomás, és más emberré válsz. Így vagyok én is, te is, és túlzás nélkül mondhatom, ez a mondat mottója lehetne minden történelemkönyvnek. Így van az egész emberiség. Úgy működünk, mint egy számítógép. Ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk. Ha változtatni akarsz az életeden, először meg kell értened, hogy miért alakult így. Mi az bennem, amitől valami nem sikerült? Miért mindig a "NEM SIKERÜL" sikerül? Mit nem tanultam meg? Ki az a Varázsló bennem, aki örökké a hibás programot működteti, és mindig csak a kudarcban van részem?  Ha rájössz: életre kelsz." Müller Péter

A karma lényege a tanulás, nem a bűnhődés

Kép
" A karma lehetőség a tanulásra, a szeretet és a megbocsátás gyakorlására, a megbékélésre való lehetőség: a tábla letörlésére, hogy megkövessük azokat, akiket a múltban megbántottunk... Ha az ember nyíltan elfogult, ellenséges valamely etnikummal, vallási csoporttal szemben, nagy bizonyossággal annak a csoportnak a tagjaként születik újjá. A gyűlölet, mint egy expresszvonat, odarepíti azok közé az emberek közé. 
A lélek néha úgy tanulja meg, hogy mi a szeretet,
 hogy azzá válik, amit a leginkább megvetett.  A karma lényege a tanulás, nem a bűnhődés..." 
Brian Weiss


Szolgálat

Kép
"Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy mások miért vannak itt, arról fogalmam sincs."  -Wystan Hugh Auden





Lao-ce bölcselete

Kép
"A bölcs alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik,de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti. " Lao-ce



minden úgy jó, ahogy van...

Kép
"Higgyük el, hogy minden úgy jó, ahogy van. A válság kísérője a félelem.  Minden félelem eredete a halálfélelemből származik. Honnét ered a halálfélelem?  Ha nem ismered, akkor miért félsz tőle? A halálfélelem nem igazán a haláltól való félelem. A halálfélelem az élethez való ragaszkodás.  A halálfélelem félelem attól, hogy képtelen vagy élni.  Tudod, hogy elfogy az időd, te pedig még mindig vársz valamire. Előkészületek ezreit teszed meg, hogy aztán majd elkezdhesd élvezni az életet. 
Te nem a haláltól félsz, hanem az élettől. 
Ha a kényelmet, a megszokottat, a biztonságot választod, akkor nem az életet választod.  Az élet tökéletesen ismeretlen és bizonytalan jelenség."