LélekTérKép

      "...végül megjelent egy lány, aki nem feketében járt. Vállán korsót hozott, fejét fátyol borította, de az arca nem volt elfedve. Santiago odalépett hozzá, hogy az alkimista iránt érdeklődjék.      ... ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere szívével megért. Ez a Szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és maga a sivatag, de ami mindig újból ugyan azzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt, a kútnál, találkozik. Az ajkak végül a mosoly mellett döntöttek, s ez volt az a jel, amelyet  a fiú - bár nem tudott róla -  olyan régóta, egész életében várt, és a juhoknál, a könyvekben, az üvegek között meg a sivatag ...

L. Kaphatnék egy parancsot, amelyet teljesítenem kell, mert ha elhatározok is valamit, kitartani gyenge vagyok. - A kicsiny gyermek még gyenge, de parancs nélkül eszik, parancs nélkül mosolyog, jól érzi magát. A mosolyod a feladatod. Azt parancs nélkül is meg tudod tenni. A te ételedet én hozom és Ő küldi. Minden más felesleges. Hol érzed, hogy parancsra van szükséged ? L. … hogy a parancs mindig bennem legyen. - Parancs és Ő ? Ő csak ad, és sohasem kér, mert végtelen az Ő ereje. Parancs az oktalan tömegeknek való. Szabadon teszel mindent. Elfogadhatsz és elutasíthatsz, emelkedhetsz és süllyedhetsz. Csak rajtad múlik. (14. BESZÉLGETÉS, LILIVEL 78.old.)

Áttetsző arany ingében ragyogva jött a nyári hajnal a réten át; azt hitte, hogy még alszom, mert mikor házam elé ért, elmosolyodott, körülnézett s a nyitott ablakon nesztelenül beugrott a szobámba, aztán könnyű ingét ágyamra dobva bebújt hozzám a takaró alá. Szabó Lőrinc