Bejegyzések

szeretet címkéjű bejegyzések megjelenítése

A döntés órája

Kép
Foto: Pinterest ... "mély lélegzetet vettem, megnéztem a környezetemet, vártam, és akkor, ugyanúgy, ahogy Peruban, valami változni kezdett. Minden erőfeszítés nélkül figyeltem, hogy a tudatom egyszer csak megnő, kitágul, magába ölel mindent, ami körülvesz, minden furcsán ismerőssé válik, mintha újra magamba fogadnám önmagam egy részét, amelyet régen elvesztettem. Érzékeimet megrohanták a benyomások, amelyeket eddig észre sem vettem. Fejem körül apró lepkék és más szárnyas rovarok röpködtek. Tücskök vagy talán szöcskék harsogták dalukat a fákról, a kövek közül. Észrevettem egy nagy madarat is, talán héja lehetett vagy bagoly, amely hangos kiáltással szárnyra kapott. Szárnyának minden egyes csapását hallottam, mintha lassítva repült volna el. Fölöttem az ezüstös hold, amely mostanáig segített előrehaladnom, már alacsonyan függött az égen. Felnéztem rá, és éreztem, hogy lényem még tovább tágul... már nem csak a holdat ölelte fel, hanem a Napot is... éreztem azt is, hogy mi va...

A világ igazi nyelve...

Kép
      "...végül megjelent egy lány, aki nem feketében járt. Vállán korsót hozott, fejét fátyol borította, de az arca nem volt elfedve. Santiago odalépett hozzá, hogy az alkimista iránt érdeklődjék.      ... ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere szívével megért. Ez a Szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és maga a sivatag, de ami mindig újból ugyan azzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt, a kútnál, találkozik. Az ajkak végül a mosoly mellett döntöttek, s ez volt az a jel, amelyet  a fiú - bár nem tudott róla -  olyan régóta, egész életében várt, és a juhoknál, a könyvekben, az üvegek között meg a sivatag ...

...maradj hű az ösvényedhez

Kép
" A labirintusban nincs jó vagy rossz út, csakis a Te utad létezik. A lelked diktálja lépteid, és maradj hű az ösvényedhez!" Kathleen McGowan: A szeretet könyve

Ani Williams Santa Maria - Rennés Les Chateaux

Kép
                                                                                                                                                                Fotók: Fáczányi Dóri

KATÁROK HITVALLÁSA

Kép
" Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. Azoknak, akiknek fülük van a hallásra! "  "Nincsenek tagjai, kivéve azokat, akik tudják, hogy ide tartoznak. Nincsenek vetélytársak, mert nem ismeri a versenyt. Nincsen ambíciója, csak a szolgálatot keresi. Nem ismeri a határokat, mert a nacionalizmus nem a szeretetből fakad. Nem önmagáért létezik, minden csoportot és vallást gazdagít. Elismeri minden idők nagy tanítóját, akik a szeretet igazságát mutatták. Azok, akik bele tartoznak gyakorolják a szeretet igazságát lényük egészével. Nincsen olyan életút, vagy származás, mely akadály lehetne. Azok, akik élik tudják. Nem tanít, egyszerűen van és a létezésével gazdagít. A bolygó egészét ismeri élőlénynek, melynek mindannyian részei vagyunk. Felismeri, hogy eljött az ideje a teljes átalakulásnak, melyben a tudatos választás  alkímikus rítusában az ego megadja magát és visszatér az egészbe...

és maga a szeretet a leghatalmasabb gyógy-Szer

Kép
Azt mondja az öreg gyógyító asszony: Nem a hátad fáj, hanem a teher /amit hordoz/. Nem a szemed fáj, hanem az igazságtalanság /amit látnia kell/. Nem a fej fáj, hanem a gondolataid /amelyek benne zsonganak/. Nem a torok, hanem amit nem fejezel ki, vagy amit haraggal mondasz. Nem a gyomor fáj, hanem az, amit a lélek nem emészt meg. Nem a máj fáj, hanem a harag. Nem a szíved fáj, hanem a szeretet /hiánya/. És maga a szeretet a leghatalmasabb gyógy-Szer." (Ada Luz Marquez írása)

Az isteni kapcsolat

Kép
"...megint elborított a feladás érzése, de most nem engedtem teljesen elhatalmasodni. Egy részem, az a rész, amelyik emlékezett a perui eseményekre, nem adta fel. Átkerültem egy olyan zónába, amelyben puszta szemlélővé váltam, szenvtelen tanúvá, aki csak azért van ott, hogy megfigyelje a kibontakozó, sorsomat meghatározó drámát.    Mély lélegzetet vettem, megnéztem a környezetemet, vártam, és akkor, ugyanúgy, ahogy Peruban, valami változni kezdett. Minden erőfeszítés nélkül figyeltem, hogy a tudatom egyszer csak megnő, kitágul, magába ölel mindent, ami körülvesz, minden furcsán ismerőssé válik, amelyet régen elvesztettem.    Érzékeimet megrohanták a benyomások, amelyeket eddig észre sem vettem... Lenyűgöző szépséggel, fenségesen életre kelt körülöttem minden. A kövek és a fák tündöklő színekben ragyogtak, a rájuk eső fény sokszínű tükröződésekkel emelte ki a körvonalaikat, a repedéseket.  A párkányon jobbra tőlem magas fenyőfa állt, és szinte felrobbant...

Karácsony

Kép
Áldott, fénnyel teli Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasómnak, Követőmnek! 

Szisztrum

Kép
 Ősi egyiptomi mágikus és szent hangszer. A szisztrumként ismert ókori egyiptomi tárgyat gyakran Hathorral hozzák összefüggésbe, aki az öröm, a nőiesség, a szeretet és az anyaság istennője. Hathort úgy is ismerték, mint a „Sok név közül a Nagyot”, címeinek és attribútumainak a száma akkora, hogy ebből következtethetünk arra a tényre miszerint az ókori egyiptomiak életével és halálával kapcsolatos valamennyi területen fontos szerepet töltött be. Ő egy égi istennő volt, akit a „Csillagok Asszonyaként” és a „Csillagok Uralkodójaként” is ismertek, továbbá kapcsolatba hozták a Szíriusszal (ilyesformán Szopdettel és Ízisszel). A születésnapját akkor ünnepelték, amikor a Szíriusz először kelt fel az égbolton. A Ptolemaioszok korára már Hethara istennőként, az egyiptomi kalendárium harmadik hónapjának istennőjeként tartották számon. A Hathor és az ókori egyiptomiak által alkalmazott szisztrumot (csörgőt) egy zenei ütőhangszerként használták. Az ókori görögök is használták hangsze...

Időtlen ölelés

Kép
A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat. Ahogy a nap se nézi, hány rügy pattan ki fényére, mert saját tüzének extázisában él, úgy a szellemi szeretet is az éntelenség gyönyörében és szabadságában fürdik. Nem függ senkitől, s ugyanakkor tudja, hogy minden hozzá tartozik. Ha valaki a szellemi szeretet állapotát átéli, látja, hogy senki és semmi meg nem szerezhető,de el sem veszíthető. (...) Ez a legfőbb, a legteljesebb és a legboldogabb időtlen ölelés. (Müller Péter)

...eggyé válás

Kép
MINDEN ERŐ ELLENSÉGED, HA NEM SZERETED. NEM SZERETHETED, HA NEM ISMERED. EGGYÉ VÁLSZ VELE, NEM LESZ ELLENSÉGED. Az Angyal válaszol (15. BESZÉLGETÉS, LILIVEL 90. old.)

Zadkiel Arkangyal

Kép
Imádság Most, ó lélek, te minden teremtménynek legszebbike, ki sóvárogva vágysz megtudni, hol lakozik Szeretted, hogy felkeresd Őt és egyesülj Vele, ím eláruljuk neked: te magad vagy az Ő lakozóhelye... Titkos kamrája, rejteke. -San Juan de la Cruz (A lélek himnusza) Zadkiel a könyörgés hatalmának őre. A könyörgés legismertebb és leghatékonyabb formája az imádság. Az igazi imádság szívünk mélyéről feltörő hívás, melyet az értelem figyelme koncentrál és a vágy hatalma erősít meg. Nem szabad az imát gyorsan, mintegy kétségbeesetten elhadarni. Kezdj inkább egyszerű párbeszédet Istennel, úgy tanuld meg az imádság művészetét. Lawrence atya ezt a példát állította elénk: "Meg kell kísérelnünk Istennel röviden el-eltársalogni, mialatt a munkánkat végezzük, nem betanult imát mondva, nem korábban kialakult gondolatokat felidézve, hanem tisztán és egyszerűen fel kell tárnunk Előtte szívünket, ahogy a szavak maguktól kínálkoznak." Ha megpróbálo...

Igaz tett

Kép
MINDEN IGAZ TETT SZERETETBŐL ÉPÜL. Az angyal válaszol (10. BESZÉLGETÉS, GITTÁVAL 51. old.)

2017 - A Sors kereke

Kép
2017 = 2+0+1+7 = 10  Szerencsekerék  Tarot - Nagy Arkánum 10.lap A Karma kereke, a Sors kereke, Fortuna Major ... Izgalmas év vár Mindannyiunkra!  2016 megtanított minket arra, hogy felsimerjük a helyzeteket, szituációkat, játszmákat az életünkben, amik már nem szolgálják fejlődésünket - a Bölcs Remete erre volt hivatott - és akinek ez a belső munka sikerült, az lehetőséget kap 2017-ben arra, hogy az örökös körforgásából kilépjen, és kezébe vegye a sorsát! Gondolok itt arra, hogy amit már megtanultunk, nem kell újra és újra ismételnünk. Életünk új ciklusa indulhat el, melyet szerencse kísér, lehetőséget kapunk, ha felismerjük, hogy van kiút a krízisből. A tízes az első kétjegyű szám, így egy új kezdetet és egy előző szakasz befejezését szimbolizálja. Tehát ne késlekedjünk meghozni a döntést, -aki még nem tette- hogy változtatni akarunk életünkön! A kerék egy mandala, a belső rend pszichikai teljességének szimbóluma, a tudat békéjét, a ...

Testvéri féltékenység, irigység

Kép
Amikor egy kis jövevénnyel bővül a család, rendszerint nekünk szülőknek sok fejtörést okoz, hogy oldjuk meg, hogy a nagyobb testvér ne szenvedjen semmiben hiányt, ugyanannyi odafigyelés és szeretet vegye őt is körül az első perctől fogva. Még annak ellenére is előfordulhatnak féltékenységi jelenetek, ha együtt csinálunk mindent, bevonjuk őt is a teendőkbe. Óhatatlan, hogy mindig egyformán jusson mindenkinek a jóból, hisz a kicsi sok törődést igényel, a nagyobb testvér csak azt látja, hogy mindig a "kistesó" ( trónbitorló) van anya kezében, már megint őt ajnározza az egész család...Ilyenkor a nagyobb testvérek hajlamosak bevetni apró vagy akár nagyobb trükköket, amivel magukra vonják a figyelmet. Ez teljesen természetes, de saját magunk életét is megkönnyíthetjük, ha igénybe veszünk némi segítséget. Ilyen segítség például a Bach virágeszenciák, amit minden rizikó nélkül adhatunk gyermekünknek, és bizony saját magunknak is, hogy türelemmel, szeretettel, és odaadással tudjuk...

... stressz és félelem

Kép
A betegségek kialakulásának oka nem más, mint a test tartósan feszült állapota, amit az olyan érzések váltanak ki, mint a stressz, vagy a félelem.  (amikor az egység megbomlik, vagyis az egész/-ség/ helyett fél/-elem/ van jelen.) Érzelmeid tested minden sejtjére hatással vannak. Elme és test, mentális és fizikai tényezők, szétválaszthatatlanul összefonódnak. Stressz ellen cseresznyeszilva (Cherry Plum)                                                      Félelem ellen bohócvirág (Mimulus) Az emberek sokkal több félelmetes hitet táplálnak a betegségekkel kapcsolatban, mint amennyi pozitív hitük van az egészségről. Nem is csoda,ha azt a nagyfokú figyelmet nézzük, amit a világ ma a betegségeknek szentel -nap mint nap ezzel vagyunk körülvéve. Az orvostudomány fejlődése ellenére a betegségek száma egyre nő, ennek pedig a...

Mallász Gitta, Az angyal válaszol

Kép
L. Kell-e jelentőséget tulajdonítanom a hold növekedésének? - TEREMTETT VILÁG KIVONATA AZ EMBER.        Egyik fele,a jobbik fele,mindezen túl van.    Minden erő szolgálni fog.    Addig még - te szolgálod.    Erről tudhatod,hol vagy.    A hold nő.Te is nősz.    A körmöd nő,és te nem nősz vele.    Isten előtt a hold nem nagyobb,mint a körmöd.    HA HITED VAN,    A HOLD FOGYÓ EREJÉVEL TERHEID APADNAK,    NÖVŐ EREJÉVEL ERŐID DAGADNAK.     Ahol zavar a súly,ott baj van.   A száz pontnak egyformán kell terhet hordozni.   Minden pont annyit hordoz,amennyit bír. L.Tehetek valamit a depresszió ellen,amit az atmoszférikus    nyomás okoz? - Ugyanaz, mint a hold.   használd ki a nyomást!   Csodálatos segítség lehet,   ha nem dolgozol ellene,hanem vele.   Engedj neki, és úgy fogod uralni. ...

Az élet téged követ

Kép
" Sorsunk nem a véletlen műve,hanem választásaink eredménye ."Az élet téged követ.Kivétel nélkül minden,amit tapasztalsz,annak az eredménye,amit gondolataiddal és érzéseiddel magadból sugároztál,akár tudatosult benned,akár nem.Az élet nem veled történik..az élet utánad megy.Sorsod a kezedben van.Amit most gondolsz,amit most érzel,az határozza meg a jövődet.Az élet  mindent azért kínál fel neked,hogy te válaszd ki,amit szeretsz!Olyan,akár egy katalógus,és te vagy az,aki válogatsz belőle!De vajon valóban azt nézed,ami tetszik?Vagy túlságosan el vagy foglalva azzal,hogy kritizálod és kárhoztatod mindazt,ami rossz? Ha az életed messze van attól,hogy csodálatos legyen, tudtodon kívül bizonyára inkább az utóbbit teszed.Ezáltal pedig megengeded magadnak,hogy azok a dolgok,amiket rossznak vélsz,elvonják a figyelmedet az életcélodtól. Mert az életcélod az, hogy szeress!Az életcélod az, hogy örülj.Az életcélod az,hogy a neked tetsző dolgokat válaszd, és elfordulj attól,amit nem sze...

A szeretet az egyetlen valóság

Kép
A mennyek országa a szellem -ego- énben van. Az emberek pedig házért, kocsiért, bicikliért, rádióért, stb. imádkoznak. Mindezek micsodák? Illúziók. Hogy értem, hogy illúziók? Azok a dolgok, amelyek az enyémek, minden jótól megfosztanak, mert így csak arra figyelek, ami az enyém. De például a valóságban a világ összes kertjének minden virága az enyém! Látom őket, s azután a bennem lévő mennyek országában újra megtudom jeleníteni őket. Látom, szeretem, élvezem őket. Mint anyagi dolgok, egy idő után elenyésznek, mert a durva anyagi világ törvénye a gyors változás. Azonban, örökre megmaradnak a kincseim. Meglátok egy virágot, megszeretem. Behunyhatom a szemem, és ugyan nem materializálhatom, de szubsztancializálhatom magamban, és minden pillanatban, amikor csak akarom, előhívhatom a memóriámban. Ki veheti ezt el tőlem?  Tehát az embernek nem hiányozhat semmi, a hiány nem létezik -akkor pedig nincs ragaszkodás se, csak lelki szabadság! Én semmit sem kérek! Nekem min...

Indián mese

Kép
Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni. Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól.  A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni. Nem akarnak. Nagyon nem akarnak. Rettegnek tőle. Menekülnek előle. Meg kell tanítani őket - így mondják - a "jót akarni." Az indiánok - akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukát - azt mondják, hogy nem "betörni" kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk. Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez. A szeretetnek pedig - így mondják az indiánok - kétféle ereje van. Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a mag...