Bejegyzések

sors címkéjű bejegyzések megjelenítése

Beavatás

Kép
"A teremtés, a lét kezdete, értelme, célja, törvénye mellett az embernek születésétől fogva tudott, a kezdetek kezdetéből magával hozott tudása a beavatás is. Azt, hogy mi a beavatás, éppen úgy nem kell tanítani, mint azt, hogy mi a lét, mi a lélek, mi az élet, s mindennek mi az értelme és célja. A lélek legmélyébe ágyazva él a tudás a beavatásról, a tudás arról, hogy a természet világosságába születni nem elég - a földi élet igazi értelme és célja, hogy itt, ebben a sorsban, ebben az Énben, térben, időben, közösségben meg kell születni még egyszer, meg kell születni másodszor, az anyagi világosságnál fényesebb világosságba. A beavatás éppen olyan ősélmény, mint a lét, a lélek, az élet, a sors, a valóság. Az archaikus emberiségben a beavatás a legfontosabb, az egész életet eldöntő intézmény volt. Aki nem esett át rajta, az mindössze egyszer született volt..." Hamvas Béla

Totemállatok - A PÓK hálója

Kép
Sors, álmok és látomások, teremtő erő " Teljes felelősséget vállalok az életemért, és alakítója leszek.  Kiszabadulok a függőségek hálójából"  A pók általában a sorsot képviseli, az alkotó és pusztító "nagy anyát", bizonyos kultúrákban a Napot és az élet születését testesíti meg. A keltáknál a hálója a kapcsolatra utaló jelkép volt, ami minden létező között fennáll. Az egyiptomiaknál és a görögöknél a sors istennőjét rendelték hozzá.  A hinduizmusban a pókháló a kozmikus rendet szimbolizálja, amelynek középpontjában a pók a világ illúzióját szövi.  Számos indián törzsnél a pók hatalmas, segítőkész, és szent lénynek számít. A hopi indiánoknál ő az ősnagyanya, aki a világ teremtésekor fontos szerepet tölt be, és a pókasszony Kokyang Wuuti, akit öreg bölcs asszonyként ábrázolnak, mindig kész segíteni. A navahó indiánoknál a pókasszony és a pókember a szent lények közé tartozik. A pók -medicina segít feltérképezni mindazokat a...

Várakozás

Kép
"Sorsunk nem magányos, hanem közösségi folyamat. A nagy társasjátékban mi csak  a saját szerepünket éljük, s képtelenek vagyunk megérteni, hogy ami velünk történik, az a többi ember története is! A karmák össze vannak kötve: ahhoz, hogy valami beteljesedjen, minden szereplőnek meg kell érnie rá. Néha mi maradunk le, néha a többiek, s ilyenkor várni kell, mert késik az a pillanat, amit úgy hívunk:  egybeesés. Hogy ez mikor jön el, csakis isteni szemmel lehet látni: a Nagy Rendező szemével, akinek mindenki fontos, s mindenkiben látja az érlelődő folyamatokat. Ha türelmetlen vagy, elrontod az egészet! Rámenőséggel a sorsot nem lehet megerőszakolni. Itt nemcsak azokról a tettekről van szó, amelyeket valóban meglépsz, hanem azokról is, amelyek csak benned dúlnak- vágyak, remények, gondolatok. Ezeket nem lehet leplezni, mert sugárzik rólad: a lélek láthatatlan energia-szintjén össze vagyunk kötve. Ha valakire- akár csak gondolatban is kivetítjük vágyainkat, s ő még éretlen a telj...