A világ igazi nyelve...


      "...végül megjelent egy lány, aki nem feketében járt. Vállán korsót hozott, fejét fátyol borította, de az arca nem volt elfedve. Santiago odalépett hozzá, hogy az alkimista iránt érdeklődjék.
     ... ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek.
Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere szívével megért. Ez a Szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és maga a sivatag, de ami mindig újból ugyan azzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt, a kútnál, találkozik. Az ajkak végül a mosoly mellett döntöttek, s ez volt az a jel, amelyet  a fiú - bár nem tudott róla -  olyan régóta, egész életében várt, és a juhoknál, a könyvekben, az üvegek között meg a sivatag hallgatásában keresett.
Ez volt a világ igazi nyelve, amelynek nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, mert a Mindenségnek nem kell magyarázat ahhoz, hogy folytassa  útját a végtelen térben. Santiago ebben a pillanatban minden kétség nélkül megérezte, hogy életének asszonyával áll szemtől szemben, s a lány bizonyosan ugyanezt érezte egyetlen szó nélkül is. A fiú biztosabb volt ebben, mint bármiben a világon, még ha a szülei és nagyszülei azt állították is, hogy mielőtt megnősül, udvarolnia kell a lánynak, eljegyeznie őt, és pénzének is kell lennie. Ezt azok mondják, akik talán soha nem ismerték az Egyetemes Nyelvet, mert mihelyt eljutunk hozzá, könnyedén megértjük, hogy mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. amikor pedig ezek az  emberek találkoznak és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelme se lenne.
"Maktub" - gondolta a fiú..."  (P.Coelho Az alkimista)