Színek





A színek életünk minden területén jelen vannak. A színek a fény különböző megjelenési formái, minőségei, a fény pedig magát az életet testesíti meg. Színek nélkül egy ingerszegény, sivár és szürke világban léteznénk. A színek rezgéseket, energiát közvetítenek felénk, amelyek nem csupán testünkre, lelkünkre, életünkre, hangulatunkra vannak hatással, hanem munkahatékonyságunkra,
 sőt még egészségünkre is.
A színek ösztönös használata érzelmeket kelt bennünk, azonban nem tudatos színhasználat esetén, csak később ébredünk rá, hogy milyen érzéseket váltottak ki belőlünk. Bizonyos színek nyugalmat árasztanak, ezzel segítve elő kiegyensúlyozottságunkat, mások erőt sugároznak, míg vannak olyan árnyalatok, amelyek nyomasztóan hathatnak ránk. A színek tudatos alkalmazásával kifejezhetjük a siker, hangulatunk, kedélyállapotunk vagy akár szerencse iránti szándékunkat is. Ne feledjük, a színek energiát, rezgést hoznak létre, melyek képesek a negatív energiákat pozitívvá alakítani.

fotok: Pinterest

A tisztaság színe a fehér, de a keleti kultúrákban a gyász jelentését is magában hordozza. Munkahelyen ajánlatos más színekkel együtt a használata, mert önmagában, nagy felületen gátolja a gondolatok szabad szárnyalását, és kibontakozását.

A fekete a vizet szimbolizálja, amely legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan. Az erő, okosság, valamint komolyság jelképe. Vonzza az üzleti sikert, és a pénzt. Azonban nagy felületen alkalmazva nyomasztó és lehangoló.

A sárga az arany, a hatalom, a gazdagság színe, amely nyugalmat sugároz. Többek között a múltból eredő bölcsességet jelenti, és a befelé forduló egyéneket nyitottabbá teszi. A határozottság, derűlátás, életöröm megtestesítője. A haladás, előrejutás színe, és a termékenységet is szimbolizálja.

A narancs szerencsés szín, amely a boldogságot és erőt egyesíti, kiegyensúlyozottságot hoz életünkbe.

A piros a szerencse színe, a tűz melegét jelképezi, és erőt, hírnevet hoz. Erőteljes energiaforrás, amely serkentő hatással bír. A vér színe is piros, ezáltal az életet szimbolizálja. Tele van energiával, melegséggel és boldogsággal. Ha azonban túl sok, akkor gerjeszthet, idegessé válhatunk tőle.

A rózsaszín a szerelem, a tiszta érzések, az öröm és a boldogság hordozója.

A lila szín az önuralom, a misztikum, a bölcsesség színe. Intellektuális, spirituális szín, fejleszti az alkotókészséget. Fantáziát, képzelőerőt segíti, ezért nagyon kedvező ott,ahol összpontosítani,alkotni akarunk. Ha nehezen indulunk neki egy munkának, égessünk egy szál lila gyertyát, meghozza az ihletet.

A kék hűsítő, nyugtató, csillapító hatással bír. Teremtő szín. Egyébként az önállóság, függetlenség színe is. A végtelenség, az inspiráció színe. Nem ajánlott használata olyan helyiségekben, ahol aktív szellemi vagy testi erőkifejtésre van szükség.

A zöld a tavasz, az újjászületés, frissesség és a remény, valamint a nyugalom megtestesítője. Regenerál, erőt ad, az önzetlenség, szeretet szimbóluma. Rezgései különösen fontosak az idegrendszernek, segítenek összehangolni a két agyféltekét, segíti a koncentrációt. Erősen nyugtató hatása van.