Bejegyzések

Szisztrum

Kép
 Ősi egyiptomi mágikus és szent hangszer. A szisztrumként ismert ókori egyiptomi tárgyat gyakran Hathorral hozzák összefüggésbe, aki az öröm, a nőiesség, a szeretet és az anyaság istennője. Hathort úgy is ismerték, mint a „Sok név közül a Nagyot”, címeinek és attribútumainak a száma akkora, hogy ebből következtethetünk arra a tényre miszerint az ókori egyiptomiak életével és halálával kapcsolatos valamennyi területen fontos szerepet töltött be. Ő egy égi istennő volt, akit a „Csillagok Asszonyaként” és a „Csillagok Uralkodójaként” is ismertek, továbbá kapcsolatba hozták a Szíriusszal (ilyesformán Szopdettel és Ízisszel). A születésnapját akkor ünnepelték, amikor a Szíriusz először kelt fel az égbolton. A Ptolemaioszok korára már Hethara istennőként, az egyiptomi kalendárium harmadik hónapjának istennőjeként tartották számon. A Hathor és az ókori egyiptomiak által alkalmazott szisztrumot (csörgőt) egy zenei ütőhangszerként használták. Az ókori görögök is használták hangsze...

...ima, varázslat, misztérium

Kép
"... a létezés szakrális bolondság. Aki életét nem radikális őrületként éli,  vagyis ezen nem nevet, vagyis akinek ez itt nem kaland és kísérlet és rögtönzés  és játék és ima és varázslat (humor és misztérium), az bukottnak tekintendő." Hamvas Béla

Képzelt világ

Kép
"Képzelj el egy világot, mely szép és igaz és tökéletes. ...Aztán pedig lásd be ezt: A Létező ezt sokkal jobban elképzelte már, mint te most." /Richard Bach - Illúziók/

A gyakorló nő utolsó próbája

Kép
"A férfi leült vele szemben. A szeme ragyogott. -Tegyük fel, hogy rászánom magam és megtanítalak mindarra, amit megtanultam-mondta, miközben egyenesen a lány szemébe nézett. - Sorra megmutatom a párhuzamos univerzumokat, amelyek körülvesznek minket, az angyalokat, a természet bölcsességét, a Nap Hagyományának és a Hold Hagyományának a titkait. Aztán egy napon, amikor lemész a faluba, hogy ennivalót vásárolj, az úton szembetalálkozol életed férfijával. "Nem tudnám, hogy ő az" - gondolta Brida. De hallgatott: a kérdés nehezebbnek tűnt, mint várta. - Ő is ugyanazt érzi majd, és odamegy hozzád. Egymásba szerettek. Folytatod velem a tanulást. Nappal én tanítalak a Kozmosz bölcsességére, éjszaka pedig ő tanít a Szerelem bölcsességére. De eljön az a pillanat, amikor a két dolog már nem folytatható együtt. Választanod kell. ..... - Most felelj őszintén - szólalt meg végül, összeszedve bátorságát. - Otthagynál-e mindent, amit addig tanultál, minden lehetőséget és ...

Tudatosság - Te félsz a "gonosztól" ???

Kép
"A gonosz minden, ha fogékony vagy rá, és semmi, ha nem.  Ez a spirituális lét két szélső pólusa, Az út kezdete és vége. Köztük megannyi lépcsőfok található. "...ne álljatok ellent a gonosznak" - de hogyan? Meditáció - Ülj le minden nap, és találd meg magadban a csendet. Ebben a csendben béke honol, és nincsenek indulatok. Nincs gonosz, és nincs bosszúvágy vagy ítélkezésből fakadó megbotránkozás. Ha így teszel, a düh kezelése idővel természetessé válik számodra, akárcsak a többi más energiáé, és fokozatosan megszabadulsz a gonosz szorításából. Kontempláció (szemlélődés) -Elméd fokozatosan szerepet játszik abban, hogyan reagálsz a gonoszra: minél izgatotabb az előbbi, az utóbbi annál fenyegetőbbé válik. Minél inkább áldozatnak érzed magad, a rossz annál erőszakosabb lesz. Minél jobban félsz a gonosztól és minél inkább azt látod mindenben, annál több okod lesz a védekezésre. Az érzékelés azonban megváltoztatható. A valóságban a jó és a rossz folyamatos...

Minden adatik...

Kép
"Minden adatik, amire szükséged lesz. Amíg hiánynak érzed, addig kapni akarsz." Malász Gitta Az Angyal válaszol (14. BESZÉLGETÉS, LILIVEL 82. old.)

...erre van az út

Kép
"A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen.  Érzi a késztetést: most erre van az út.  De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is,  ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron." (Richard Bach)

Időtlen ölelés

Kép
A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat. Ahogy a nap se nézi, hány rügy pattan ki fényére, mert saját tüzének extázisában él, úgy a szellemi szeretet is az éntelenség gyönyörében és szabadságában fürdik. Nem függ senkitől, s ugyanakkor tudja, hogy minden hozzá tartozik. Ha valaki a szellemi szeretet állapotát átéli, látja, hogy senki és semmi meg nem szerezhető,de el sem veszíthető. (...) Ez a legfőbb, a legteljesebb és a legboldogabb időtlen ölelés. (Müller Péter)

időn túli utazás

Kép
AZ ÉRZÉS, AZ AKARÁS, A VÁGY IDŐBELIEK, MIKOR AZ MEGSZŰNIK, UTAD CÉLJÁRA TALÁLSZ. Az Angyal válaszol (12. BESZÉLGETÉS GITTÁVAL, 60. old.)

...beavató úton

Kép
..."Látta Őt már régóta. Már azelőtt látta ezt a pillanatot, mielőtt a Férfi megszületett, látta mióta Lelke igent mondott erre a földi küldetésre a Világok közötti Térben, a Fény Angyalainak ölelésében. Látta és várta. Végtelen türelemmel, ahogyan csak a Sivatag Harcosa tud várni, az, akinek az idő nem létezik és akiben minden idősík együtt létezik... A Sivatagi Harcosban izzó tűz lángra lobbantotta a homokot, izzani kezdett a sivatag, és az izzásra válaszoltak a Harcosok. A mozdulatlan homokdűnék életre keltek, hullámoztak, ahogyan a Harcosok gyülekeztek, hogy együtt köszöntsék a pillanatot, mely kinyitotta a beavatás útját... Nem szóltak, de mégis beszéltek, szavak nélkül is értették egymást, hiszen már ősapáik is így beszéltek egymással... Közben a Templom zegzugos folyosói és falai is életre keltek, mint a homokdűnék. Sorban bukkantak elő a Papnők, akiknek látása felelt nővérük harmadik szemében fénylő arany lángra. A Papnők kezei összeértek, ahogy felsorakoztak nővérük ...