..."Látta Őt már régóta. Már azelőtt látta ezt a pillanatot, mielőtt a Férfi megszületett, látta mióta Lelke igent mondott erre a földi küldetésre a Világok közötti Térben, a Fény Angyalainak ölelésében. Látta és várta. Végtelen türelemmel, ahogyan csak a Sivatag Harcosa tud várni, az, akinek az idő nem létezik és akiben minden idősík együtt létezik... A Sivatagi Harcosban izzó tűz lángra lobbantotta a homokot, izzani kezdett a sivatag, és az izzásra válaszoltak a Harcosok. A mozdulatlan homokdűnék életre keltek, hullámoztak, ahogyan a Harcosok gyülekeztek, hogy együtt köszöntsék a pillanatot, mely kinyitotta a beavatás útját... Nem szóltak, de mégis beszéltek, szavak nélkül is értették egymást, hiszen már ősapáik is így beszéltek egymással...
Közben a Templom zegzugos folyosói és falai is életre keltek, mint a homokdűnék. Sorban bukkantak elő a Papnők, akiknek látása felelt nővérük harmadik szemében fénylő arany lángra. A Papnők kezei összeértek, ahogy felsorakoztak nővérük mellett a templom falának peremén, mindannyiuk homlokában ugyan az az arany láng világított, szíveik pedig izzón értek össze Harcosaik szívével.
Az Őrzők ünnepeltek, ünnepelték a pillanatot, amelyben a Férfi elindult...
( Veres Kriszta Az Amazigh Hercegnő)
