Totemállatok: A kígyó és ereje

"Testem vitalitással és bölcsességgel töltődik fel, 
amelyeket örömmel veszek át és érzékelek az életemben.
 Feltétlenül megbízom a megérzéseimben."


 A kígyó a világ összes kultúrájában mitikus állat. Eredetileg a nagy világkígyó  a mindent világra hozó anyát szimbolizálta, aki aztán újra mindent magához vesz. Az ősi akkádiai szó "pap/papnő" végül is kígyóbűvölőt  jelent. A kígyó önmagában az élet misztériumaiba való beavatást jelképezte.

A kétfejű kígyó Tlaloc magas rangú papjának attribútumma, valamint az aztékok esőistenének számít. Az indián papkirály Quetzalcoatl /Tollaskígyó egyesíti a földet és az égboltot, a fényt, a sötétséget, az életet és a halált. Az indián tradíció szerint  egyesíti a testet és a szellemet, ezért a feladata , hogy igazat szóljon. A görög istennő Hekaté, aki a mágiát, a szellemekkel való kapcsolatot és a termékenységet képviseli, kígyókkal körülvéve  ábrázolják. Kínában a feltámadás és a megújulás jele. Gyakran ábrázolták úgy Visnut is, hogy az örökkévalóság kígyóján alszik. Emellett Siva kígyót visel nyakláncként és karkötőként, amivel a szexualitást jelképezi.

 

Kobra alakú 'Uadzset' is, Alsó-Egyiptom védőistennője - a „felébredő” - és ez az istennő hieroglifája is. Az Ureusz később az egyik legnépszerűbb név lett az Isten titkos nevei között. Az ureuszkorona a felemelkedett kundalini energia hordozójaként jelenítette meg a fáraót.


A tantrában a kígyó a növekvő finomanyagi szexualitás, a Kundalini jelképe,
 aki a legmagasabb rendű egyesülést, a megvilágosodást és a hallhatatlanságot jelenti.


A magyaroknál a fehér kígyó nagy jelentőséggel bírt: „A fehér kígyó egy nagyon régi hagyomány szakrális védő állata, a szent helyek őrzője. A Kelet-európai néphitben sokszor feltűnik, mint az égiek földön hagyott házőrzője…” A pilisi hagyományban a fehér kígyó meghatározott ciklusokban felkúszik földalatti birodalmából és körbekeríti a Pilist, mint a magyarok szent helyét.
Védőfénnyel körbezárja a spirituális magot.
A keresztény vallás szerint a kígyó hozta a paradicsomba a kísértést, ami az ember kiűzetésével végződött. Ahogy az első emberek elhagyták ezt a helyet, Ophanim Rasiel átadta a Ádámnak a kabbalát, a misztikus világfát a fent tekergő útmutató kígyóval, hogy egy napon majd vissza tudjon térni.


Ha elér bennünket a kígyó, akkor eredetünk erejéhez és hatalmához vezet bennünket. Arra vár, hogy  mi felébresszük őt, és ő minket. Arra ösztönöz, hogy ne meneküljünk a bennünk rejlő hatalom elől,  hanem használjuk ki, és éljünk vele.  Megmutatja , hogyan éleszthetjük fel, irányíthatjuk és építhetjük fel életerőnket, amelyben egyesülünk a belső forrással. Megmutatja, hogyan alakíthatjuk tüzünket szellemi tűzzé és teremtő esszenciává. Bevezet az átalakulás erejébe, megtanít hallgatni az ösztöneinkre és megérzéseinkre. Bevezet  bennünket az energia spirál táncába, hogy megtaláljuk saját isteni ritmusunkat. Bevezet az élet bölcsességének könyvébe, enegdjük, hogy átvezesssen az árnyékon és a fényen . Ha elsajátítjuk medicináját, akkor minden területen nagy potenciállal rendelkezünk majd és felépíthetjük, irányíthatjuk  és vezethetjük a gyógyító frekvenciát.

A nagy istennő megtestesüléseként az ősi női misztikummal egyesít bennünket. Nem szabad visszaélni azokkal az erőkkel, amelyeket magában hordoz. Így megtanít a méreg használatára: gyilkolásra vagy gyógyításra. Megtanít a kígyótáncra, így képesek leszünk más birodalmak üzenetét  befogadni, irányítani a vibrációkat és a hullámokat, hatalmas energiamezőt teremteni magunk körül, és befolyásolni azokat az energiákat, amelyek termékennyé teszik mezőnket, és gyógyulást hoznak
nekünk és másoknak is. Utat mutat a földön, a földben és vissza a szellemi területekre.
A kígyó amulett a papságot, a beavatást és a gyógyulást támogatja.


Negatív oldalát tekintve: kétszínűséget, agresszivitást, féltékenységet, irigységet, hátsó szándékot, bizalmatlanságot, bosszúvágyat, titkolózást, távolról irányított viselkedést, saját erőnk beszűkülését jelenti. Nagy félelmekre és visszaélésre utalhat, valamint a fekete mágia támadásaira. 

Kövei: karneol, tűzachát, rubin, smaragd, gránit, ametiszt
Színei: fekete, zöld, ibolyakék, narancsvörös, világító vörös
Elemei: mindegyik  Kínában a tűzhöz, a délhez, és a tavaszhoz rendelik hozzá
Szimbólumai: a gyógyulás kelyhe, Askulap -pálca, Heródes -pálca, Rafael Arkangyal
Álombeli jelentése: a kígyó az álomban a mélyről, a sötétből, a tudatalattiból jövő üzenetet jelenti. Kövessük a rejtélyt, akármilyennek is tűnjön.
Forrás: Jeanne Ruland  Az állatok ereje végigkíséri életünket