Lao-ce utolsó tanításai
„Az Út anyaga a nemlét : ránéznél, de nem látod formáját, hallgatnád, de nem hallod hangját. Ezért nevezik a titokzatos ismeretlennek. A titokzatos ismeretlen pusztán az Út egy neve, s nem az Út maga.
Az Út a befelé figyelés; visszatérés önmagadhoz. Ezért ha a tudomás növekszik, a káprázat szertefoszlik, ha a bölcsesség növekszik, az ostobaság elmúlik.
Ha a Hold a Nap arcába néz elveszíti fényét; a jin nem kelhet versenyre a jangal. Ha a Nap felkel a csillagok eltűnnek, mert fényük halovány a Nap ragyogásában. A ház nem lehet erősebb alapjánál, az ág nem nőhet nagyobbra a fánál. Ami felül nehéz és alul könnyű, az hamar felborul.
A tisztaságból eredő tisztánlátás olyan, hogy megláthatod szemed fényét egy csésze vízben; a homály zavarossága olyan, hogy nem látod meg a folyó vizében tükröződő hegyet sem.
Jin vagy jang nem lehet változatlan : egyszer tél van, máskor nyár. A Hold nem ismeri a nappalt, a Nap nem ismeri az éjszakát.
A tűz és a víz nem barátai egymásnak, de ha közöttük egy üst van, akkor főzésre használhatod őket. A közeli rokonok szeretik egymást, de ha bajkeverőt, rágalmazót engednek maguk közé, akkor még apa és fia is veszélyt jelent egymásra.
Az események irányát előre látni képtelenség, a dolgok alakulását megjósolni
nem lehet. Ezért a bölcsek az Utat ápolják, és türelmesen várnak..."
