Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2012

Az elementálok

Kép
"Arra biztatlak benneteket, ne törődjetek azzal, hogyan ítélnek, gondolkodnak mások felőletek. Csak saját belső énetek ítéletétől féljetek. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, félek-e Istentől? Azt feleltem, nem, szeretem Istent, és megpróbálok méltó lenni szeretetére. Hát a többi emberrel mi a helyzet? Nem, én nem ítélem el őket, és nem törődöm a rólam alkotott véleményükkel. -Maga semmitől sem fél? -Magamtól félek, mivel magamat nem tudom becsapni. Amikor leülök meditálni és az önelemzést gyakorlom, belső énem megkérdezi  majd:  "Mit mondtál? Mit tettél? Mit kellett volna megtenned, de elmulasztottad?" Ha elkezdünk belső énünkre hallgatni, akkor jó úton vagyunk. Nem hozunk létre többé gonosz elementálokat, amelyek aztán az éterikus szférákban  kerengve gyötörnék a körülöttünk élőket. Az Igazság Keresőjének el kell jutnia egy olyan pontra, ahol többé már nem teremt vágy -gondolat elementálokat, hanem csak teljes ellenőrzése alatt álló, tudatosan felépített elementál

James Redfield: Mennyei prófécia /felismerések

Kép
"A Második Felismerés megerősíti, hogy ez az újfajta tudatosság valódi. Belátjuk: túlságosan elfoglalt bennünket az anyagi világban való túlélés. Arra koncentráltunk, hogy a biztonságunk érdekében ellenőrzésünk alá vonjuk a világot. Most viszont rájövünk, hogy az újfajta nyitottság felébredést jelent: ráébredünk arra, mi történik a valóságban. A Harmadik Felismerés megnyitja az új életszemléletet. A mindenségről megállapítja, hogy tisztán energiából áll, méghozzá olyan energiából, amelyre a gondolataink által hatni tudunk. A Negyedik Felismerés pedig rávilágít arra az emberi törekvésre, hogy ellopjuk az energiát a többi embertől, oly módon, hogy uralkodunk rajtuk, beleavatkozunk a tudatukba. Ez pedig bűn, amit azért követünk el, mert gyakran érezzük úgy, hogy kifogyott belőlünk az energia. Az energiahiány természetesen gyógyítható, ha összekapcsolódunk a magasabb energiaforrással. Az univerzum mindannyiunkat képes ellátni energiával, ha megnyitjuk magunkat a forrás szám

James Redfield, Mennyei prófécia

Kép
"Az étel az első számú energiaforrás. Ahhoz, hogy a benne lévő energiát tökéletesen hasznosítsa az ember, az ételt értékelni kell, élvezni kell. Az ízlelés a kapu. Az ízeket meg kell becsülni. Ez a jelentősége az étkezés előtti imának. Az ima nemcsak hálaadás: Ettől válik az étkezés kegyes cselekedetté, szent dologgá. Így megy az étel energiája az ember testébe. Az étel befogadása csak az első lépés. Miután az ember saját energiaszintje az étel által emelkedett, érzékenyebbé válik az energia más formáira is....és fokozatosan megtanulja, hogy evés nélkül is befogadja az energiát. A környezetünkben mindenben van energia. De minden dolog a maga sajátos energiáját tartalmazza. Ezért van az, hogy egyes helyeken az ember energiaszintje könnyebben megemelkedik, mint másutt. Attól függ, hogy az ott fellelhető energiafajták mennyire felelnek meg neki. Nyitottnak kell lenni, össze kell kapcsolódni, használni kell a szépérzéket, mint az energia mezők érzékelésében. De ezt a mozzanatot tov

Mit akar tőlünk az Isten...

Kép
“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt,  csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk,  hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés,  amit a következő pillanatban tehetünk.” (Paulo Coelho – A Zahír)

Gyermekeink....

Kép
"Gyermekeitek általatok érkeznek, de nem belőletek.  És bár veletek vannak, nem birtokolhatjátok őket.  Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.  Mert nekik saját gondolataik vannak.  Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.  Mert az Ő lelkük már a holnap házában lakik, ahová ti  nem látogathattok el, még álmaitokban sem.  Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok olyanná tenni őket, mint ti vagytok.  Mert az élet sem halad visszafelé, s nem reked meg a tegnapban.  Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el."