2013/02/12

A legrövidebb ima

..."Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle
Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad
és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a
vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez
egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével.
Hát ? Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.

A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a
vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők
által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot sem
nyújt.
Egyedül az anaesthesiológus kolléga helye biztos, többnyire a beteg feji
végénél ül vagy áll. Isten kezében vagyunk, a beteg és a személyzet
egyaránt...

A bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi,
hogy működésre kész. Kölcsönösen köszöntjük egymást.

A beteg 75 feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában.
Váratlanul szólal meg:
- Mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! Lehet?
- Persze, csak tessék! - mondom bosszúsan.
- Köszönöm, fiam - s belekezd csendesen.
- Domine ! ........... Ámen ! - mondja e két szót.
- Csak ennyi ? - kérdezem meglepetten.
- Csak ennyi.
- Uram !..............Úgy legyen !
- Igen, fiam. Ez minden. E két szó közöttieket az Úr úgyis tudja.
Tudja, hogy mit mondanék, mit kérnék.
Én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom, amit Tőle kapok.
Tudom, ma Ő vezeti a doktor urak kezét, így nem hibázhatnak.

Mereven állunk, feltartott kézzel.

Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben,
mint korábban.
- Lehet még egy kérésem ?
- Igen, természetesen. - de már nem vagyok bosszús a késés miatt.

Életem legrövidebb, és leginkább hittel teli imáját hallottam egy perce.
Gondolatban még kitöltöm a két szó közötti helyet.

- Szeretném elénekelni a legszebb énekünket,
ha még tudom, mert nagyon álmosodom.

S, ekkor remegő, halk hangon belekezd a 42. zsoltár első sorába:
- Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,...
A következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:
- Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik...
A versszakot már öten fejezzük be:
- Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten ?


Egy mély sóhajjal álomba merül a néni .
- Törlést kérek! A szemüvegemre.
Még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.
- Ha Isten velünk... Kezdhetjük!... Kérem intubálni !

Elgondolkodtató:

Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban ! Láthatod az embereket, akik az utcán élnek.
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor akit szeretsz, mással látod
Nézz meg egy vakot ... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül ...
Nézd azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.
Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret,
Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,
Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el, nem ölelhették át szeretteiket !
Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál, ne háborogj sohasem,
Nem tudhatod, mi lesz holnap...

Ez vezessen az Életben !"